Columbus esővízgyűjtő tartály rendszer
Columbus esővízgyűjtő tartály rendszer
Földalatti esővízgyűjtő tartályrendszereink között kétfélét tudunk megkülönböztetni, a kerti esővízgyűjtő rendszert, illetve a házi esővízgyűjtő rendszert. Fontos megjegyezni, hogy a házi esővízgyűjtő rendszer csakis kizárólag a Columbus földalatti esővízgyűjtő tartállyal egy csomagban elérhető, ugyanis köszönhetően a nagy űrtartalmának, ez a fajta földalatti esővízgyűjtő tartály alkalmas egy több tagú család vízellátására is.
Kerti és házi rendszereink között is több verzió áll rendelkezésre a SUNI Kft. webshopjában. Kerti rendszereink kétféle megoldással rendelkeznek, ilyen a GARTEN Jet, illetve a GARTEN Comfort csomag. Házi rendszereink esetében szintén kétféle verzió áll a vásárlók rendelkezésére, az egyik a House Classic, a másik pedig a House Premium rendszer.
Mit kell tudni a kerti rendszerekről és fajtáikról?
Az esővíz kerti rendszerben történő alkalmazása hosszútávon igazán kedvező befektetés, hiszen így kertünk öntözéséhez folyamatosan lágy víz áll rendelkezésünkre.
Fontos szempont, hogy az esővizet minél nagyobb mértékben használjuk fel, hisz ezáltal az ivóvízkészletünk terén is nagy megtakarítást érünk el.
Ajánlott JET-rendszereink egy földbe építendő tartályt (CRISTAL vagy COLUMBUS típus), egy hordozható szivattyút, tartályba akasztható szűrőt, szívótömlőt visszacsapó szeleppel és egy víz kivételi csatlakozó aljzatot foglal magában.
Egy GARTEN Jet földalatti esővízgyűjtő tartályrendszer csomag tartalma:
- Columbus 3700-6500 literig terjed, de 2 db 4500 literes tartály összekapcsolásával akár 9000 liter űrtartalommal is gazdálkodhatunk a földalatti csapadékviz tárolásához és felhasználásához.
- Teleszkópos nyak a tartályhoz
- Zöld, 150 kg teherbírású tartály fedlap, gyermek biztos zárral
- JET szivattyú - 2 év garancia
- Tartályba akasztható szűrőkosár
- Víz kiviteli szívókészlet 12,5 m hosszúságú tömlővel és visszacsapó szeleppel
- Egy 2 utas víz elvételi lehetőséget kínáló, földbe süllyesztendő, zöld akna, gyermek biztos fedlappal.
GARTEN Comfort csomag esetében a következő feltételek változnak:
A Jet szivattyút, ami egy külső, felszíni szivattyú, lecseréli egy a tartályba akasztható, búvárszivattyú.
A GARTEN Comfort csomag esetében az esővíz felhasználása gyors és egyszerű. Az integrált szivattyúvezérlés lehetővé teszi a maximálisan könnyű kezelhetőséget, ugyanis a szivattyú kapcsolók automatikusan be- és kikapcsolnak, amikor szükségünk van az esővízre.
Mit kell tudni a házi rendszerekről és fajtáikról?
A Columbus esővízgyűjtő tartály nagysága az Önök egyéni igényéhez igazodik. Az esővízgyűjtő tartály nagysága 3 tényezőtől függ:
- Az épületben az üzemeltetés vízszükséglete (tapasztalat szerint 75 liter személyenként és naponta WC és mosógép használata esetén)
- Az esővíz összegyűjtésére rendelkezésére álló tetőfelület
- A helyi átlag csapadékmennyiség. Az ajánlott biztonsági tartalék (cca. 21 nap) figyelembevételével normális esetben egész évben elegendő esővíz áll rendelkezésre. Egészen nagy kertnél szükséges egy kiegészítés.
A szükséges űrtartalom gyakorlati kiszámítási módja:
Személyek száma x napi vízszükséglet x biztonsági tartalék = 6.000 liter
4 személy 75 liter 21 nap
Azaz egy 4 személyes háztartásnál a szükséges esővíz mennyiségét egy 6.000 literes tartály fedezi. Magától értetődik, hogy a tető méretét, illetve az épületnek az alapterületét figyelembe kell venni.